MEGISMERTETŐ ÉS NÉVADÓ SZERTARTÁS
Kedves egybegyűltek,
jöjjetek közelebb
mindnyájan!
Találkozónk célja,
hogy megismerjük
ezt a gyermeket,
és nevet adjunk neki.
Neki, aki beleszületett
az univerzumba,
két lény, (apa neve) és
(anya neve) által.
Aki beleszületett egy örökségbe,
amely – midőn jogosan kiérdemelte –
tudást és jogot ád majd néki,
hogy óhaja szerint cselekedjék.
Az, mit évek múltán dönt majd,
mindenek felett áll
és sérthetetlen.
Az emberi faj szokása,
hogy a csecsemőért
– ki apró és még bizonytalan
a most érvényben lévő
szokásokat és erkölcsöket illetően
abban a csoportban vagy területen,
amelybe most belekerül –
egy másik,
felnőtt személy – ki ismer
minden ösvényt,
s jártas kelepcékben és csapdákban,
miket az élet tartogat –
vállalja magára
a felelősséget, hogy kitart,
és a maga területén
segít a gyermek
felnevelésében.
Rendes időkben nincs
szükség arra, hogy ez
terhes feladat legyen,
mégis van itt egy tényező,
amit okos dolog lesz
megbeszélni
Mégpedig imígyen:
Forduljon bár elő, hogy
mindkét szülő el kényszerül
hagyni az utat, amit most
terveznek (hisz a testek
oly törékenyek, és a játszma kavargásában
rossz lépést tenni lehet).
Történjék bár így, akkor
ezen emberek számára
kötelesség, hogy előlépjenek,
és átvegyék e két szülő helyét, hogy
bár nem a gyermek vérrokonaként, de
most tett ígéretükkel
lássanak hozzá e
gyermek teljes és
gondos okításához,
mígnem teljességben
megszerzi
jogainak ismeretét.
Vannak itt olyanok,
akik ily ígéretet tettek?
Jó!
Hallottátok kijelentésemet
a gyermek előtt, a szülők
és a megjelentek előtt,
hogy ti, (keresztapa neve)
és (keresztanya neve) mely
kötelességre vállalkoztatok.
Kérlek, válaszoljatok most nekem egyenesen!
Te, (keresztapa neve),
és te, (keresztanya neve),
ígéritek-e, hogy minden tőletek
telhető segítséget megadtok,
hogy e gyermek, kinek nevet
még nem adtunk, minden tanítást
megkapjon, amivel
teljesítheti örökségét?
Ígéritek?
Jó.
És elfogadjátok-e ti, szülők,
(apa neve) és (anya neve),
hogy helyetekre ők álljanak?
Elfogadjátok?
Jó.
Legyen hát úgy!
Ebben megegyeztünk.
És most adjunk nevet
e gyermeknek.
Ti négyen, legilletékesebbek
lévén, ti vér szerint,
ti pedig ígéret szerint,
megegyeztetek-e a nevet illetően?
Hadd halljam hát!
Elvehetem a gyermeket?
Szervusz te gyermek,
légy üdvözölve itt!
A név, melyet itt kapsz,
a tiéd, hogy használd,
vagy megválj tőle,
akaratod szerint.
Ez a mi ajándékunk neked.
Minden itt jelenlevőnek kijelentem,
hogy képviseltük e gyermek
érdekeit, és ígéretet
tettek
a szülei,
és ők ketten, akik
hajlandóságukkal
immár elfogadták
a felelősséget, hogy
biztosítják: az ifjú (kisbaba neve)
jogai közé fog tartozni
minden, amit mi,
kívül-belül hasonlók lévén,
rá tudunk ruházni.
És ti, tanúk, nektek
is tudnotok kell, mi is
ez az adomány.
Röviden így szól:
Hogy minden esélyt
megkap, hogy megértse,
minő szabályok
szerint játsszuk ezt a játszmát, melynek neve élet,
továbbá hogy mi mindnyájan
– amennyire ránk tartozik – segítsük őt,
és átadjuk
neki a tudást,
amire eddig megtett
utunkon szert tettünk.
De azért mindig emlékezzetek:
Az ifjú (kisbaba neve)
élete az ÖVÉ,
és végül
rajta múlik, miként választja meg,
mely utat járja,
mely játszmát játssza.
És ha később úgy dönt, hogy
elfordul attól, ami számunkra
az egyetlen
méltó játszmának tűnik,
az is jogában áll.
A mi feladatunk tanítani, és elérni,
hogy a jövendőben
elnyerje a szabadságot, mellyel
képes lesz jó és helyénvaló
ítéletet hozni
saját sorsáról.
Segítünk, tanítunk, és
azzal, mit tudunk,
felébresztjük benne a
megértés hajlamát.
ÉS ENNYI AZ EGÉSZ.
Senki ne mondja:
„Így vagy úgy kell cselekedned,
mert eldöntöttük.”
Legyen hát úgy!
E névadás tanúiként
kijelentitek-e,
hogy szívesen látjátok
(kisbaba neve) személyét,
akit most megismertünk és
csoportunkba fogadtunk.
Így hát végezetül minden jelenlévő
mondja azt, hogy „Szervusz!”,
és üdvözöljük (kisbaba neve)-t.
Jó.
Anya, vedd most gyermeked,
kit immár megismertünk és üdvözöltünk itt.
Most pedig menjünk,
mindenki a saját útján,
és amikor legközelebb látjuk (kisbaba neve)-t,
emlékezzünk akkor,
hogy e mai napon üdvözöltük őt.
Köszönöm!
L. Ron Hubbard