LOS ANGELES, KALIFORNIA

AZ ÜNNEPLÉS IDEJE: A SCIENTOLOGY REKORDNÖVEKEDÉST HOZÓ ÉVET ÜNNEPEL, ÉS ÜDVÖZLI A LEHETŐSÉGEK ÉVÉT, 2018-AT

2018-AS ÚJÉV

Több ezren köszöntik boldogan az új évet, és tekintik át a jobb világ elérésének nevében elért lenyűgöző teljesítmények egész sorát.

Szinte tapintható volt a feszültség, és tele volt a levegő várakozással, ahogy rekordszámú Scientológus gyűlt össze a Shrine Auditoriumban a Scientology élő újévi ünnepségére. Ez az esemény jelezte a varázslatokkal teli 2017-es év lezárását – határozottan olyan alkalom volt, amelyen megvalósított elvárásokat és elért célkitűzéseket lehetett ünnepelni, és természetesen újakat kitűzni.

Színpadra lép David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke, hogy levezesse a 2018-as újévi ünnepséget.

„Igen, ma este köszöntjük az új évet, és elbúcsúztatjuk az óévet – mondta David Miscavige, a Scientology vallás egyházi vezetője. – Miközben mások meséiben ott van Idő apa, az idő istene, az ősidők, a felfoghatatlan idő, az »időről időre« és a »még épp időben« kifejezés, nos, mi kivétel vagyunk a szabály alól, hogy »az idő senkire sem vár« – már csak azért is, mert az idő mindig a mi oldalunkon van. Miközben mindenki másnak »pokolian sok idő« kell, hogy megértse, kik vagyunk mi, az elmúlt 12 hónapban elért eredményeink fényében – barátaim, itt az idő elkezdeni a műsort!”

És David Miscavige csupán ennyivel előkészítette a terepet egy fenséges ünnepséghez, amely lüktetett az izgalomtól, ahogy az eredmények percről percre képileg megjelentek. Egyik rekorderedmény jött a másik után, hogy hangsúlyt adjon a páratlan évnek. A további fő hírek kiemelték az Egyház neves nemzetközi humanitárius erőfeszítéseit, és lélegzetelállító áttekintést adtak az elmúlt évben felavatott mintegy félszázezer négyzetméternyi új egyházról. A dicsőséges megnyitók sora 2017-ben a következőket foglalta magában:

  • Január 21-én megnyitottunk egy új egyházat a Scientology egyik legrégebbi gyülekezete számára a déli féltekén, Új-Zéland fővárosában, Aucklandben.
  • Március 19-én felavattuk Észak-Amerika legnagyobb Scientology-egyházát a San Fernando-völgy szívében.
  • Április 29-én megnyitottunk egy impozáns hétemeletes egyházat az USA 1-es autópályája mentén Miamiban, a Coconut Grove-on.
  • Május 27-én felavattunk Dániában egy új Scientology-egyházat Koppenhága híres sétálóutcáján egy nevezetes műemlék épületben.
  • Október 14-én átvágtuk a szalagot egy új Egyház és Közösségi Központ épületén, amely arra hivatott, hogy Scientology által finanszírozott programokat szolgáltasson, és találkozóhelyet biztosítson civil tevékenységek és rendezvények számára Dublin és egész Írország közösségeinek erősítése érdekében.
  • Alig egy héttel később, október 21-én volt az új Birminghami Scientology Egyház megnyitója – a teljesen helyreállított műemlék épület egy 2,5 hektáros birtokon található Közép-Anglia szívében.
  • És a következő hétvégén, október 28-án került sor egy szembeszökő új Scientology Egyház megnyitójára Amszterdam „Knowledge Mile” nevű főútvonalán.

E szakadatlan terjeszkedési hullám hatására egyre-másra ismerik el az egyházat a világ különböző országaiban. Az óriási eredmények éveként jellemzett 2017 megkoronázásaként David Miscavige a lelkesen ünneplő tömegnek újabb hatalmas eredményt jelentett be azt követően, hogy Macedónia és Kolumbia már megadta a vallási elismerést. Ugyanis 2017. október 30-án Mexikó teljes vallási elismeréssel tüntette ki a Scientology Egyházat, ami nagy jelentőségű győzelem a Scientology és a vallásszabadság számára.

Az est bejelentéseiben és bemutatóiban felvonuló multikulturális menü elénk tárta, hogyan hozott kulturális újjáéledést L. Ron Hubbard technológiája országok sokaságában:

  • Szövetség a Jobb Életért és Oktatásért (ABLE) – ahol világi és jótékonysági programok biztosítanak stratégiákat a drogfüggőség, az írástudatlanság és a bűnözés megfékezésére és eltörlésére. Az angliai Kelet-Sussexben egy tekintélyes bentlakásos iskola államilag akkreditált, L. Ron Hubbard tanulási technológiájára épülő tanmenetet használ, 70%-kal az országos átlag feletti teszteredményekkel, brit gondolkodók új generációját inspirálva. A hondurasi Tegucigalpában egy miniszter Az út a boldogsághoz-t és ennek 21 egyetemes erkölcsi szabályát alkalmazta 2000 iskolában a legerőszakosabbak közül a világon, és ezután az országban 20%-kal csökkent a bűnözés. És az európai kontinensen 20 rehabilitációs központból álló hálózatával a Narconon mintegy 40 000 embert szabadított meg a függőségtől.
  • World Institute of Scientology Enterprises (WISE) – Az L. Ron Hubbard technológiájának sikeres alkalmazásáról szóló történetek között szerepelt egy közép-floridai ügyvezető, aki adminisztratív eszközöket használ arra, hogy az izgalmak világát Amerika leggyorsabban növekvő kalandparkhálózatává áramvonalasítsa. Ugyanígy egy dél-afrikai vállalkozó egy sor kihasználatlan gránitbányára alkalmazta LRH adminisztratív techjét, több mint 40-szeres terjeszkedést érve el alig három év alatt, és több mint 750 nemzetközi vállalatnak biztosítva a lehető legkiválóbb minőségű gránitot. Egy japán cégvezető pedig szervezési ismereteket használt fel mintegy 77 különféle zöldtea-termék szüretelésénél, minőség-ellenőrzésénél, sőt csomagolásánál, több mint 4 millió kg teát dolgozva fel, és létrehozva a világ első számú zöldtea-vállalatát.
  • A Hubbard Lelkészek Nemzetközi Egyházi Szövetsége (I HELP) és a Scientology-missziók Nemzetközi Szervezete (SMI) a Scientology előretolt ékei az emberiség felemeléséért. A sikerbeszámolók között szerepelt egy indiai orvos, aki különböző vallású tanulókból hozott létre csoportot, és összesen végül 200 000 szikhet, muszlimot, hindut és keresztényt ért el a Dianetics: A szellemi egészség modern tudományával. Az ecuadori Quitóban egy igazi kokainfolyosó közepén, ahol már hatévesek is függővé válnak, egy missziós ügyvezető igazgató az országos rendőrséggel lépett szövetségre, beterítette a városát a Scientology által finanszírozott humanitárius programokkal, és így az ország lakóinak 40%-át érte el. Végül három lenyűgöző új Scientology-missziót avattak fel az elmúlt néhány hónapban: az amerikai Louisianában, az olaszországi Senigalliában és a tajvani Tajcsungban, és mindegyikük több mint ötszörös terjeszkedést ért el a megnyitója óta.

Rekordszámú Erő-FSM (FSM = területi munkatárs) is elismerésben részesült 37 országból, amiért legalább 100 embernek segítettek rálépni a teljes szabadsághoz vezető Hídra, illetve feljebb haladni rajta. Ebben az évben emellett példátlan módon négy személy is elérte az Elit FSM státust, és őket is elismerték, amiért 1000 embernek segítettek felkerülni a Hídra, vagy haladni rajta.

Villogó fényekkel, konfettiesővel és vidám dallamok kíséretében ereszkedett le végül a függöny, jelezve e fantasztikus ünnepségnek és a vallás 12 tökéletes hónapjának lezárulását, amelyek eseményeit alig lehetett egyetlen estébe belesűríteni. Ha 2017-et bármilyen jelzésnek tekintjük, nem meglepő, hogy a Scientológusok a világ minden táján olyan 2018-ra számítanak, amely minden korábbi várakozást felülmúl majd.